Gimnázium

"Mozdulj ki Marianum!" - a Dobogókő-küldetés (beszámoló)

madarasz_robert küldte be 2018. 10. 15., h - 20:43 időpontban

2018.9.29-én, szombaton megvalósult az idei „Mozdulj ki Marianum!” első felvonása. Az uticél ezúttal Dobogókő volt, ahol a turisztika mellett testi és lelki feltöltődés is várt lelkes kis csapatunkra. Autóbuszunk már délelőtt tíz óra körül leparkolt a dobogókői megállónál, jöhettek a túrabakancsok, nagy sóhajtások, egymásra vetett elszánt pillantások, botlások, csúszások, sikolyok, mosolyok meg minden, ami hozzátartozik egy harminc fős csapat nagyszerű turisztikai napjához.

Meghívó a gimnázium nyílt napjára

madarasz_robert küldte be 2018. 10. 09., k - 19:42 időpontban

A MARIANUM Egyházi Gimnázium igazgatósága és a Marianum Egyházi Gimnázium Diákönkormányzata szeretettel várnak minden érdeklődőt gimnáziumunk nyílt napjára, mely 2018. október 17-én lesz intézményünk főépületében (Király püspök u. 30, Komárom).

A tervezett program:

8:50 – 9:00      Megnyitó

9:00 – 9:50      Iskolánk bemutatása a szülők és érdeklődő diákok számára

Igazgatói szünet a Marianumban

madarasz_robert küldte be 2018. 09. 26., sze - 10:16 időpontban

A Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója az iskolatörvény 150. § 5. bekezdésével összhangban (szervezési és működtetési okokból) 2018. október 29-re igazgatói szünetet rendel el az iskolaközpont alapiskolájában, gimnáziumában és a Szent Imre Kollégiumban is. Az óvoda e napon is a megszokott módon fog működni.

"Mozdulj ki Marianum!" - a Dobogókő-küldetés...

madarasz_robert küldte be 2018. 09. 20., cs - 08:48 időpontban

Tisztelt szülők! Nagy örömmel tudatjuk Önökkel, hogy 2018. szeptember 29-én (szombaton) megrendezésre kerül a „Mozdulj ki Marianum” idei első eseménye, melynek célja egy egészséges túrázás a festői Dobogókőn. Indulás 9:00 órakor az iskolától autóbusszal, az érkezés hozzávetőlegesen 16:00 órakor várható. A friss levegő, a jó hangulat, a vidám társaság garantált... Az utazási hozzájárulás 6 euró. Jelentkezni az osztályfőnököknél lehet.

Feliratkozás a következőre: Gimnázium