Gimnázium

A MARIANUM Egyházi Gimnázium 2000 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. Az ország első katolikus alapítású négyéves gimnáziuma, ezért már a kezdetektől érkeztek hozzánk diákok az ország minden részéről. Nekik építettük a Szent Imre Kollégiumot is.

Gimnáziumunk értékrendje hűen követi a Marianum alapítóinak 1929-ben kitűzött célját: "...a felvidéki magyarságnak a véréből való papot, tanítót és értelmiséget nevelni". Az utóbbi években sikeresen segítettük diákjainkat a régió (Szlovákia, Magyarország, Csehország, Németország) neves egyetemeire bejutni. Kiemelkedően magas az eredményesen továbbtanuló diákjaink aránya is, amely miatt 2006-ban a pozsonyi Comenius Egyetem Szlovákia 631 középiskolája közül az 1. helyre rangsorolta gimnáziumunkat.

Az eltelt évek alatt iskolánk szinte ontja magából a felvidéki magyar értelmiség színe-javát: 10 orvos, 3 katolikus pap, 3 református lelkész, számtalan pedagógus, s jónéhány történész, szociológus, gyógypedagógus, jogász, pszichológus, közgazdász, zenetörténész, archeogenetikus, táplálkozáskutató, szerzetesnővér, tolmács, mérnök, újságíró, állatorvos, mezőgazdász, fizioterapeuta, optikus és tűzoltó tanult itt nálunk, hogy a magyarságot, a kereszténységet és a szeretetet szolgálja ott, ahol a legnagyobb a szükség rá.

Gimnáziumunk keresztény szellemiségű, általános irányultságú középiskola, a negyedik évfolyamban specializációs lehetőséggel. Ekkorra már ki-ki eldönti, merre indul tovább, ehhez tudunk ily módon hatékony segítő kezet nyújtani. Saját iskolalelkészünk, segítő szakembereink és érző szívű pedagógusaink vannak, akik szakmájuk elismert szaktekintélyei. Nem vagyunk mégsem "versenyistálló", a modern tudás átadása mellett a személyiség kibontakoztatását tekintjük kiemelten fontosnak. Az emberre test, szellem és lélek egységeként tekintünk, s ezért a fizikum erősítése, a szellem pallérozása mellett a lélek ápolására, az erkölcs fejlesztésére is gondot igyekszünk fordítani.

Intézményünk jól felszerelt, szaktantermeink, könyvtáraink, kápolnánk, kollégiumunk, sportpályánk- és csarnokunk, kiállítótermünk, közösségi tereink mind-mind diákjaink fejlesztését, szórakozását és testi-lelki töltekezését szolgálják.

A tanulás mellett a szabadidős tevékenységekre is odafigyelünk. Ebben vezető szerepet játszik gimnáziumunk diáktanácsa, mely a diákok érdekképviseletét is ellátja. A diákbálok és bulik mellett diáklapot adnak ki, kisfilmeket készítenek, s tevékenyen részt vesznek a szabadidő szervezésében is. Mindezek mellett gólyatábort, különböző előadásokat, sport- és kulturális eseményeket, kirándulásokat, zarándoklatokat is rendezünk. Közkedveltek a "Mozdulj ki MARIANUM"-események (turisztika, síelés, biciklitúra, - esetenként vízi turisztika), s az iskolaközpont nemzetközi hírű énekkarának, ill. a gimnázium MEG+ diákszínpadának előadásai - s természetesen az ott zajló munka is... Rákóczi Szövetség alapszervezetünk is van, s élő kapcsolatunk a Kárpát-medence magyarok lakta régióinak egyes oktatási intézményeivel, testvériskoláinkkal.

Gimnáziumunk igazi összetartó közösség. Légy Te is a részese, LÉGY TE IS MARIANUMOS!

Amennyiben szeretne naprakész információkat kapni gimnáziumunkról, illetve a következő tanév felvételijéről, ajánljuk figyelmébe hírlevelünket, amelyre az alábbi űrlap segítségével íratkozhat fel.

gimi