Gimnázium

Lesz marianumos diák a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjében!

marsal_tamas küldte be 2023. 03. 29., sze - 20:36 időpontban

A Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya  és a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából  a Tompa Mihály Országos Verseny 30. évfolyamának országos elődöntőjére 2023. március 29-én, Léván került sor. Iskolaközpontunkat három diák képviselte. Šesták Zsombor Dániel (4.B), Sebestyén Sára (8.A) és Nagy Enikő (2.G). Közülük Sárinak sikerült arany sávos minősítésben részesülnie, ezzel továbbjutott az országos döntőbe. Dani és Enikő előadását ezüst sávba sorolta a zsűri. Diákjainknak szívből gratulálunk, Sárinak pedig szorítunk a döntőben!

Lelki adoptálás a Marianumban

marsal_tamas küldte be 2023. 03. 24., p - 12:18 időpontban

 „A lelki adoptálás imádságos elköteleződés az édesanyja méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódás egy – egyedül csak Isten által ismert gyermek - lelki szüleivé tesz minket”. (lelkiadoptalas.hu)
Iskolánk diákjai és tanárai évek óta imádkoznak a meg nem született gyermekekért, sokan csatlakoznak a fent említett nemes kezdeményezéshez is.

Megemlékezés a forradalom és a szabadságharc eseményeiről

marsal_tamas küldte be 2023. 03. 15., sze - 14:34 időpontban

A mai napon - amíg végzős gimiseink az írásbeli érettségin bizonyították tudásukat -, iskolánk többi felsős diákja megemlékezést tartott az 1848-as forradalom eseményeiről. A színvonalas kultúrműsort elsős gimnazistáink adták. A napot mozizással zártuk, ahol Jókai Mór klasszikusát, A kőszívű ember fiait néztük meg. Ezzel közelebbről is betekintést nyertünk a szabadságharc eseményeibe is. 

Irány Kassa!

marsal_tamas küldte be 2023. 03. 08., sze - 16:44 időpontban

Máté Zsóka Elvira, III. G osztályos diákunk a  Szép Magyar Beszéd kiejtési verseny Nyitra megyei fordulójának kerületi 2. helyezettje lett a 2022/23-as tanévben.
Gratulálunk a versenyzőnek, és sok sikert kívánunk további munkájához.
 

Egerben jártunk

marsal_tamas küldte be 2023. 03. 06., h - 19:22 időpontban

Gimnáziumunk háromfős csapata – Decsi Anna, Molnár Ágnes, Nagy Viktória (2.G) – sikeresen szerepelt az V. Eszterházy Irodalmi Verseny döntőjében, Egerben. Idén Gárdonyi Géza kevésbé ismert, de értékes műveinek ismeretéről kellett számot adniuk a versenyzőknek.  Az igényes és sokszínű feladatokból álló versenyben nagyon kis különbséggel végül a 4. helyen végzett a csapat. 

Gimiseink Madách nyomdokaiban

marsal_tamas küldte be 2023. 03. 06., h - 18:12 időpontban

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!
Gimnazistáink ma remek eredményt értek el a Jókai Színház által szervezett Madách nyomában elnevezésű színháztörténeti versenyen. 
A Pollák Zsófia, Rosička Orsolya és Mózes András alkotta csapat a második helyen végzett. Szívből gratulálunk!  
 

Gimnazistánk sikere a német nyelvi olimpia kerületi fordulóján

madarasz_robert küldte be 2023. 03. 02., cs - 08:27 időpontban

2023. február 15-én került megrendezésre a német nyelvi olimpia kerületi fordulója Nyitrán, amelyen gimnáziumunk IV.G osztályos tanulója, Knecht Sofia bejutott az öt legeredményesebb diák közé a 2C kategóriában, ahol a német anyanyelvű középiskolás diákok mérték össze tudásukat. Nagy öröm számunkra, hogy Sofi magyar diákként Nyitra megye legügyesebb nyelvészei közé tartozik! Szívből gratulálunk!

Szép helytállás az Implom József Helyesírási Verseny döntőjében

marsal_tamas küldte be 2023. 02. 26., v - 16:59 időpontban

2023. február 23 – 25. között rendezték meg a 36. Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét Gyulán. Iskolánkat Molnár Ágnes, 2.G osztályos gimnazista tanulónk képviselte. Az igényes megmérettetésen az előkelő 9. helyezést érte el. (27 döntőbe került társa közül).  Szép sikeréhez szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk! 

Nyitott szemmel a mindennapokban

marsal_tamas küldte be 2023. 02. 22., sze - 07:53 időpontban

A XXVII. Komáromi Pedagógiai Napok keretén belül iskolánk két szakmai műhelynek adott otthont. Mindkét napon 25 pedagógus érkezett a járás iskoláiból.
Az "Énekelni jó!" elnevezésű foglalkozás a beénekléshez nyújtott technikai segítséget. A foglalkozás vezetője Bruckner Adrienne budapesti énektanár volt. A csoport vezetői Stubendek István zenetanár, a CONCORDIA Vegyes Kar karnagya és Simon Márta pedagógus voltak.
Február 15-én került megrendezésre a "Szövegértési technikák a gyakorlatban" elnevezésű szakmai műhely.

Feliratkozás a következőre: Gimnázium