Alapiskola
Sikerek a magyar nyelv és irodalom területén is
A legtöbb anyanyelvi verseny – helyesírási, kiejtési és irodalmi – járási, kerületi, sőt országos fordulója márciusban valósul meg. Tanulóink előkelő helyezést értek el a versenyek mindegyikén minden fordulóban.
Az V. b osztályos Szabó Fanni a Szép Magyar Beszéd kiejtési verseny kerületi fordulójának 1. helyezettje, Molnár Zoltán Dániel pedig a 2. helyezettje lett.
A Bendegúz Anyanyelvi Verseny regionális fordulójába 12 alsó- és felsőtagozatos tanulónk jutott be.
Megemlékezés a 48-as eseményekről
A márciusi eseményekre emlékeztünk…
„Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.”
Iskolánk felső tagozatos diákjai verses-zenés összeállítással emlékeztek meg a forradalom kitöréséről. Megnéztünk egy kisfilmet is, mely időrendi sorrendben a történelmi események helyszíneit mutatta be. Műsorunk a Himnusz eléneklésével zárult.
Könyvtárak hete és kiállítás
Március elején zajlott városunk könyvtáraiban is a Könyvtárak Hete rendezvénysorozat. Ennek keretében látogatott el iskolánk 7. osztálya a Szinnyei József Könyvtár Nádor utcai épületébe, ahol ezekben a hetekben a Szőnyi Alkotókör V. Lászlóról szóló kiállítása is látható. Így még egy tárlatot is megtekintett a csapat. Feladatokat oldottak meg, így kerültek közelebb az egyetlen, Komáromban született királyunk életéhez, születéséhez, a Szent Korona kalandos idekerülésének történetéhez.
Vissza a természethez
Erasmus+ pályázati tájékoztató a „Vissza a természethez – határokon átnyúló környezettudatos nevelés innovatív módon” című projektről.
Március 15.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendeztünk kis megemlékezést iskolánk alsó tagozatán. Már egész március folyamán izgatottan készülődtünk e jeles ünnepre. Az osztálytermeket, folyosókat nemzeti színbe öltöztetve, sok-sok megemlékező képpel, illusztrációval díszítettük.
Március 15-én a gyerekek többsége kokárdával érkezett az iskolába. Az alsó tagozaton a 3. A osztály nagyon színvonalas műsorral kedveskedett a többieknek. Ezúton is köszönjük!
Református Énekverseny
„Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!“ (117. zsoltár)
2019. március 8-án Bátorkeszin a XIII. Országos Református Énekverseny egyházmegyei fordulóján 26 marianumos dalos pacsirta vett részt.
A verseny után, amíg a zsűri tanácskozott, megnéztük a „Mindenki“ című kisfilmet.
Zrínyi Ilona Matematikaverseny
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. A versenybe iskolánk diákjai is bekapcsolódtak, és tanulságot tettek tudásukról, logikus gondolkodásukról.
Hívogató
Móka, játék, kacagás jellemezte délutáni összejövetelünket az ovisokkal. Jól szórakoztunk! Meséltünk, rajzoltunk, énekeltünk.
Szeretettel várunk legközelebb is sok-sok meglepetéssel!
Tartozz közénk! Légy Te is MARIANUMOS!
Olvasóvá nevelés - rendhagyó irodalomóra a 9. osztályban
A digitális nemzedék olvasóvá nevelése a pedagógusok oktatói-nevelői munkájának mindennapos kihívása, hiszen a mai netgeneráció egy része már nem a szülők által felolvasott meséken nőtt fel, hanem képekben gazdag mesefilmeken. A netgenerációt már nem a képzetalkotás által nyert élmények késztetik leginkább az olvasásra, mint elődeiket, hanem az információszerzés motiválja az olvasást. Ezért keressük mi pedagógusok az utat, az újabb módszereket a mai más olvasási attitűddel rendelkező tanulók olvasási készségének fejlesztésére.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- You're on Page 69
- Következő oldal