PITAGORASZ és MATEMATIKAI OLIMPIA
Ebben az iskolai évben is sok diák kapcsolódott be a Pitagorasz Matematikaverseny iskolai fordulójába.
Ebben az iskolai évben is sok diák kapcsolódott be a Pitagorasz Matematikaverseny iskolai fordulójába.
Szívből gratulálunk iskolaközpontunk 9.A osztályos tanulójának, Szabó Janka Noéminek, aki
különdíjat szerzett a "Jókai 200“ című rajzpályázaton, melyet a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola hirdetett meg idén Jókai Mór kerek születésnapi évfordulójának alkalmából.
A rajzpályázatra összesen 138 pályamunka érkezett be, ebből három kategóriában osztottak ki első, második, illetve harmadik helyezést és összesen 11 különdíjat. Mivel még Szentendréről is küldtek be alkotásokat, ezálatal ez a rajzpályázat nemzetközi szintűre nőtte ki magát.
Szívből gratulálunk iskolaközpontunk három kis művészének, akik helyezést értek el a Nagyszombati Érseki Hivatal rajzpályázatán, mely a „Biblia gyermekszemmel” címet viseli.
Idén 110 diák kapcsolódott be a nagyszombati egyházmegyéből ebbe a nívós rajzpályázatba 6 különböző kategóriában. A díjazott gyermekek rajza egyúttal továbbjutott az országos fordulóra.
Az első kategóriában, az óvodásaink közül Gál Illés első helyezést ért el (Felkészítő pedagógusa: Nagy Anita tanító néni), Langschadl Róza második helyezért ért el (Felkészítő pedagógusa: Bodzáš Orsolya tanító néni).
2025. április 11-13 közt került sor Székesfehérvárott az Alba Regia Gyermek- és Ifjúsági Kórusfesztiválra, melyen 11 kórus vett részt. Iskolánkat a Schola Mariana Nagyok Kórusa képviselte. A háromnapos rendezvény során az énekesek megismerhették a város nevezetességeit, kapcsolatokat köthettek, bemutatkoztak a főtéren, izgulhattak a Szent István Művelődési Házban megrendezésre kerülő versenyen, illetve bemutatkozhattak a Szent Imre templomban egyaránt. A kórusfesztivál/verseny magas színvonalát a háromtagú szakmai zsűri is kihangsúlyozta.
"A szentírásoslvasás titka abban áll, hogy Isten szavából igazi erő árad. Isten szava maga Jézus." (Szilveszter barát)
Április 9-én iskolánk diákjai megmérettették magukat az Országos Bibliaolimpián. A versenyre való felkészülést a Kivonulás könyvének és Máté evangéliumának alapos tanulmányozása jelentette.
Lelkes csapatunk szép teljesítményt nyújtott, a 8. helyen végzett.
Gratulálunk: Kányai Franciska, Vašš Dániel és Molnár Zsombor Sándor!
Április 2-án került megrendezésre Szentpéteren a gimnasztikaverseny járási döntője az alapiskolások alsó tagozatos diákjai számára. Iskolaközpontunkat 6 lány képviselte: Tóth Gréta, Žigó Franciska és Mačanský Emily a 4.-, Baláž Hanna, Dudáš Zsóka és Lantos Eszter pedig a 2. évfolyamból. Már ezt a hatost is nehéz volt kiválasztani, hiszen a népszerű gimnasztika szakkört 30 gyermek látogatja rendszeresen.
Lányaink 4 versenyszámban mutathatták be tudásukat: talajgyakorlat, pad, ugrás és akadálypálya. Derekasan és fegyelmezetten küzdöttek, amely idén a 2. helyre volt elég.
Április 1-jén nagyböjti lelki nap volt a Marianum alsó tagozatán és az 5.osztályban. Másnap a 6.-9. évfolyamokban és a gimnáziumban.
Ebben segítségünkre voltak Krisztus követei, akik a reggeli zenés áhítatot igazán meghitté varázsolták. Isten Szentlelke dallamok segítségével szántja a kemény szíveket is.
Külön köszönet illeti Lantos Katicát, aki rendszeresen támogatja diákjainkat, és reggeleit iskolánknak ajándékozza.
2025. március 31-én került sor az év pedagógusainak díjazására a Tiszti Pavilonban. Idén a MARIANUM Egyházi Iskolaközpont Kálosi Gabriella tanárnőt jelölte erre a díjra, akinek ezúton is szívből gratulálunk! Köszönjük áldozatos munkáját, a gyerekekhez való szeretetteljes hozzáállását, a versenyekre való felkészítést, és a diákok motiválását a szlovák nyelv elsajátítására.
Iskolaközpontunk tehetséges szavalói, Lantos Johanna és Sánta Dorottya a "Dobré slovo" szlovák nyelvű vers- és prózamondó verseny járási fordulóján vettek részt. Johanna a kategóriájában a 3. helyezést érte el. Gratulálunk lányok, ügyesek voltatok!