Énekkarunk újabb fellépése
A MARIANUM Schola Marianum énekkara Orsovics Yvette karnagy vezetésével november 27-én részt vesz a galántai Kodály Fesztiválon (Kodályova Galanta 2014).
Sok sikert kívánunk ifjú művészeinknek!
A MARIANUM Schola Marianum énekkara Orsovics Yvette karnagy vezetésével november 27-én részt vesz a galántai Kodály Fesztiválon (Kodályova Galanta 2014).
Sok sikert kívánunk ifjú művészeinknek!
Október 24-én Dunaszerdahelyen, a Katedra Napok keretén belül adták át a Kedvenc könyvem esszéíró pályázat helyezettjeinek díjait is. A meghívott diákok számára színvonalas, egész délelőttös programot biztosítottak a szervezők. Volt kiállításmegnyitó, rendhagyó irodalomóra Vida Gergely költővel, fotószakkör, a Fókusz diákszínpad műsora. Ezután került sor a díjak átadására. Nagy örömünkre a 4. kategória legjobbjai között gimnazistáink is szerepeltek, Horváth Barbara II.G-s tanulónk a tavalyi év után másodszor lett helyezett, idén 5., Petrás Mária I.G-s a 4.
Méltó módon emlékezett a Marianum Egyházi Iskolaközpont diáksága és tanári kara a kivégzett aradi vértanúkra.
A MARIANUM Magyar tannyelvű Egyházi Iskolaközpont igazgatósága és tantestülete szeretettel meghívja Önt Szűz Mária Szent Neve ünnepére, valamint a MARIANUM alapításának 85. és újraalapításának 20. évfordulója alkalmából megrendezendő ünnepi szentmisére, intézményünk patrónája domborművének leleplezésére és megáldására, melyre 2014. szeptember 12-én kerül sor.
Program:
9.30 - 10.00 Gyülekező az iskola főépületében (Király püspök u. 30, Komárom)
Értesítem a Tisztelt Szülőket, hogy a 2014/15. tanév a komáromi MARIANUM Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpontban 2014. szeptember 2-án, kedden kezdődik.
Kedves szülők, barátok, pártolók, tisztelt támogatóink! Tisztelettel és szeretettel köszönjük, hogy jelenlétükkel megtiszteltek minket jótékonysági évzáró műsorunkon,
Minden kedves szülőt, barátot, pártolót, támogatót és érdeklődőt tisztelettel és szeretettel invitálunk jótékonysági évzáró műsorunkra,
A Marianum Egyházi Gimnázium MEG+ruházunk! csoportja bemutatja A császár új ruhája c. játékát Hans Christian Andersen meséje alapján.
A május 15-i gimnáziumi felvételi vizsgák részeredményei alább tekinthetők meg. Sok sikert kívánunk!
A második forduló eredményei