Gimnázium
A bencések szerzetesek sírjánál jártunk
A mindenszentek és a halottak napja közeledtével a Szent Imre Kollégiumból ellátogatunk a komáromi bencés szerzetesek sírjához, hogy lehetőségeinkhez mérten rendbe tegyük. A gyönyörű síremléket kegyeleti koszorúval ékesítettük, majd mécsesgyújtással, imával tisztelegtünk a szerzetesek emléke előtt.
A Szent Imre Kollégium októberi programjai
Mozgalmas hónapot tudhatunk magunk mögött, hiszen gazdag programajánlat közül válogathattak diákjaink.
Október 6-án az aradi vértanúkról emlékeztünk meg az esti ima alkalmával, majd néhány tanuló bekapcsolódott a Komáromi Városmisszió programjába, amelyet október 11. és 18.-a közti időszakban rendeztek a szervezők.
Városmisszió - Családi nap
Mozdulj ki MARIANUM
GYALOGTÚRA BAKONYBÉLBEN
XIX. Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképző
Kárpát-medencei középiskolák diák és tanár képviselőivel találkoztunk Budapesten
október 2. és 4. között a Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzőjén. Az immáron 19. alkalommal megrendezett találkozó alatt,
az érték és ifjúság jegyében kilenc színvonalas előadást hallgattunk meg.
Október 2-án, azaz pénteken Halzl József, a Rákóczi szövetség elnöke köszöntött minket, majd egy érdekes előadást hallhattunk arról,
hogy a labdarúgás milyen befolyással lehet egy nemzet történetére, Kun Ferenc tolmácsolásában.
Gimnazistáink Lakitelken
2015. szeptember 24-26. között rendezték meg a Lakitelki Népfőiskolán a Márton Áron, a XX. század püspöke c. vetélkedőt.
A benevezett 63 csapat közül 24 – köztük egyedüli felvidékiként a mi hármasunk – jutott be a döntőbe.
Az egész napos versengés izgalmai és fáradalmai mellett bőven jutott idő ismerkedésre, beszélgetésre, sportolásra.
A kísérő rendezvények – kiadólátogatás, rendhagyó irodalomóra - is színvonalasak voltak.
A záró szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta.
20 éves találkozó
2015. szeptember 12- én a Marianum Alapiskola első végzősei tartották találkozójukat.
Ők voltak azok, akik utolsó alapiskolai tanévükre váltottak iskolát, hogy egyházi intázménybe járhassanak.
Mára felnőtt, családos emberekként tértek vissza egykori iskolájukba, hogy beszámoljanak egymásnak és tanáraiknak életükről.
Nemcsak osztályfőnökük, Stubendek Anna, hanem igazgatójuk, Stubendek István és volt tanáraik is részt vettek ezen a találkozón,
amely hálaadó szentmisével és kellemes hangulatú vacsorával zárult.
Marianum Egyházi Gimnázium 15. Tanévnyitója
Marianum Egyházi Gimnázium 15. Tanévnyitója
2015.szeptember 11-én ünnepelte a Marianum Egyházi Gimnázium 15. tanévnyitóját.
Ezúttal azonban elmaradt az ilyenkor szokásos zászlódíszes, nagy hírveréssel kerített ünnepség.
A rangos vendégek helyett most a gimnázium diáksága köszöntötte iskoláját, egy bensőséges ünnepnap keretében.
A nap munkával kezdődött, hiszen ekkor választották meg a diákönkormányzat és a Rákóczi Szövetség iskolai alapszervezetének elnökségét, valamint az iskolatanács diák tagját is.
Gólyatábor
Lendületesen indult a tanév a komáromi MARIANUM egyházi iskolaközpontban
Gólyatábor
Kis létszámú, de lelkes első osztály jött össze az idén a Marianumban. S hogy az eleve nagy izgalommal várt évkezdés még feledhetetlenebb legyen, két nem mindennapi dologgal is kedveskedett nekik az iskola.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- You're on Page 55
- Következő oldal