Alapiskola
Nyílt nap és próbefelvételi
Az idei felvételizőknek iskolánk nyílt napot tartott, melynek keretében az érdeklődő kilencedikesek próbafelvételit is írhattak
2% a jövőért
Hoppácska! avagy SíTúRA, 2017. február 12- 17.
Elsős gimnazistának lenni a Marianumban sok egyéb kihívás mellett egy hét síelést is jelent,
amit minden évben nagyon várnak az érintettek, nevezetesen a gólyák és a hetedikesek.
Az idén rajtunk volt a sor, hogy meghódítsuk a királybocai lejtőt.
A nulladik nap délutánján gyülekező, indulás és négyórányi buszozás után máris elfoglalhattuk a szállásunkat.
A 203-as szobában valahogy mindig többen tartózkodtak, mint az indokolt lett volna,
természetesen csak a csapat összekovácsolása érdekében,
Nagyböjt kezdete
A Marianumban is hamvazkodással kezdődött a nagyböjti időszak, „ az alkalmas idő,
hogy kiengesztelődjünk Istennel”, amelyre Pál apostol buzdította egykor a korintusiakat,
ma pedig mindnyájunkat.
A Szent negyven napban kicsik és nagyok rendezni próbáljuk kapcsolatunkat Istennel
és embertársainkkal az imádság, böjt és az irgalmasság cselekedetei által.
Adja Isten, hogy a nagyböjti szent időben megnyíljunk Isten igéjének és meg is tudjuk valósítani életünkkel,
így készülve húsvét méltó megünneplésére.
Közös korizás
Február 16-án délután az alapiskola 2.,3. és 4. osztályos tanulói átvették az uralmat a komáromi műjégpálya felett.
Fantasztikus órát töltöttünk együtt.
Mindenkinek esélye adódott tanulni, fejlődni, javítani a technikáján, ellesni egy-két trükköt, mozdulatot. A tapasztaltabbak szívesen oktatták a kezdő, szárnyaikat bontogató társaikat. Egyaránt maradandó élmény mindenki számára, hiszen jó társaságban, jó hangulatban, és talán ami az egyik legfontosabb, a mozgás örömében átszellemülve töltöttük az időt.
Farsangi vigadalom
Állt a bál iskolánk minden részlegén. Jelmezbe bújt mindenki a legkisebbektől egészen a gimnáziun IV. évfolyamáig.
Felemelő élmény
Felemelő élményben volt részük iskolánk alsó és felső tagozatos diákjainak.
Sportnapon vettek részt , ahol a téli sportoknak hódolhattak.
A sielés mellett a szánkózás szerzett nagy örömet számukra.
A kínai nagy faltól a Machu Picchuig
Remek élménybeszámolót hallhattak diákjaink a minap, ugyanis iskolánkba látogatott Diósy Attila,
aki évekig élt Ausztráliában, nemrégiben pedig hosszú utazást tett Ázsiában és Dél- Amerikában.
Úti élményeiről, tapasztalatairól, az egyes országok szokásairól mesélt, és sok
érdekességet megosztott a gyerekekkel. Megtudtuk például a híres agyaghadsereg történetét,
láttuk az Európa és Ázsia határán álló emlékművet, de a pálcikára tűzött sült skorpió is felkeltette az érdeklődésünket.
Batyubál 2017
A MARIANUM Egyházi Iskolaközpont mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Alapszervezete 2017. január 27-én, 19:30 órai kezdettel batyubált rendez a komáromi Selye János Egyetem Konferenciaközpontjában, melyre szeretettel várjuk a szórakozni vágyó szülőket, ismerősöket.
A belépődíj: 7 EUR
A bál bevételét és a támogatásokat az iskola felszereltségének javítására szeretnénk fordítani. Szeretettel várjuk Önöket is!
Oldalszámozás
- Előző oldal
- You're on Page 83
- Következő oldal