Városmisszió - Családi nap a MARIANUMBAN

A komáromi Városmisszió keretében, 2015. október 17-én családi napra került sor
a Marianum Eötvös utcai épületében. A délutánt a helyi MÉCS közösség szervezte.
A program előadással kezdődött. Virt László oktatáspolitikus, hitoktató beszélt nagy magyar
pedagógusok (pl. Németh László, Márton Áron) nyomán a családi élet pótolhatatlan fontosságáról.
Az előadás utáni szünetben a felfrissülés mellett lehetőség nyílt a személyes beszélgetésekre is.
A délután második részében a MÉCS családközösség tagjai tettek tanúságot a családi és közösségi élet,
a gyereknevelés mindennapjainak gondjairól, örömeiről és kudarcairól, a gyerekek (örök)befogadásáról.
Amíg a szülők előadást hallgattak, beszélgettek, a gyerekek játszottak, kézműveskedtek, agyagoztak, ostyát sütöttek.
A jó hangulatú, tanulságos délután után a házaspároknak lehetőségük nyílott az esti szentmise keretén
belül megújítani házassági fogadalmukat.
A szervező közösség nevében ezúton is szeretném megköszönni az előadónak, a Marianum pedagógusainak,
az egyházközség tagjainak önzetlen segítségét.
A délután címe Fogság vagy fészek? volt. Reméljük, ez a rendezvény is hozzájárult ahhoz,
hogy a családi életet minél többen fészekként éljük meg.