Szalagavató 2016

2016. december 1.
Gimnázium

Immár hagyományosan az egyházi év utolsó napján, advent küszöbén zajlik a Marianum végzőseinek szalagavatója 

a komáromi Szent András – templomban, s az idén sem volt ez másként: november 26-án feltűzésre kerültek a zöld szalagok.

 

Vissza- és előretekintés ideje ez tanároknak, diákoknak és családjaiknak egyaránt, tele  emlékkel és jövőbe néző várakozással.

 A végzős osztály nevében Forró Réka Dorina mondott köszönetet, és arra biztatta társait, minden nap adjanak alkalmat arra,

 hogy az őket óvók, támogatók büszkék lehessenek rájuk. Madarász Róbert igazgató úr hangsúlyozta, hogy – bár mindannyian hajlunk

 a kellemes semmittevésre, különösen manapság, a virtuális valóságok korában – nem csak testünket, de lelkünket és

 szellemünket is tudatosan munkára kell fogni, folyamatosan építve ezzel  önmagunkat.

 Az iskola lelki vezetésével megbízott Nagy Péter atya legfontosabb értékként a jót a rossztól, az igazat a hamistól való megkülönböztetés

 képességét emelte ki s adta útravalóul a negyedikeseinknek, míg Fazekas Zsuzsanna református tiszteletes arról beszélt,

 hogy kiröppenni a védett fészekből a természet rendje szerint való, bár nem veszélytelen vállalkozás.

 

Az elhangzó ünnepi beszédek sokféleségükben is mind kifejezték a reményt és hitet, hogy a Marianumban eltöltött idő

 nem nyomtalanul múlt el, s hogy az érettségi vizsgák és pályaválasztás kapujában álló diákjainkat sikerült önismerettel, 

biztos tudással és szilárd lélekkel felvértezni. Kívánjuk, sokszor tegyenek erről bizonyságot további tanulmányaik és

 majdani pályájuk során csakúgy, mint személyes életükben.