Nagylélen jártunk

2015. november 3.
Alapiskola

2015. október 27-én a Marianum Egyházi Iskolaközpont alsó tagozatának négy osztálya    (I. A, I. B, III. A és III. B) meghívást kapott a Csallóközaranyos melletti Nagylélre, ahol az oda vezető új híd ünnepélyes átadására került sor. Nagylél egy sziget, melyet a Duna-ág körülölel. Egy csodás természetvédelmi övezet, melyre már korábban is felfigyeltek. 1986-ban itt forgattak egy német–csehszlovák mesefilmet – a Mahulienát. A híd ezt a nevet kapta, melynek szimbolikus értelme is van – út meseországba. Az ünnepélyes átadón jelen volt Ady Hajdu híres szlovák színész is, ő lett a híd „keresztapja“, aki a Duna vizével felavatta a hidat.

A gyerekek először megtekintették az új hidat, melynek két oldalán két felöltöztetett szalmabála várta őket. Nagyon izgatottak voltak, mivel ilyen eseményen még nem vettek részt. A hídavatás után gazdag program várta őket. Elsőként egy traktor pótkocsijából megtekinthették a szigeten élő állatvilágot: legelésző marhákat – köztük szürkemarhát, bivalyokat, kecskéket, lovakat, valamint a nyugodt, mesébe illő környezetet. Ezután ebédre birkagulyással várták a gyerekeket. Az ízletes ebéd után tökfaragás, rajzolás, lovak simogatása és etetése következett, melyet a gyerekek nagyon élveztek. Lesétáltunk a Duna-partra, ahol aranymosásra került sor. Ott várta őket egy bácsi, aki képekkel szemléltette, hogyan készül az arany. Kis üvegben mintát is hozott az aranyból, melyet a gyerekek kezükbe is vehettek. Ezután kezdődött a várva várt aranymosás, melyet mindenki kipróbálhatott. A program végén mindegyikük felülhetett egy lóra, amelyre egész nap vártak. A hazautazás előtt mindenki ajándékot kapott. Ez az alkalom kitűnő lehetőség volt arra, hogy megismerjünk egy, a környezetünkben található természetvédelmi tájegységet. A kisiskolások élményekkel gazdagítva tértek haza. A szervezőknek köszönet jár azért, hogy lehetővé tették számunkra, hogy részt vehettünk ezen az eseményen.