Diáknap

2015. december 15.
Gimnázium

2015. November 6-án a feje tetejére állt az egész gimnázium a Diáknapnak köszönhetően.

 Egy napra úgymond szerepet cseréltünk tanárainkkal. Diákból lett tanár és tanárból diák.

 A nap a diákigazgatóság megválasztásával kezdődött. Az ideiglenes igazgatónkat

 Stégmár Kristóf személyében találtuk meg, helyettese pedig Hamran György lett,

 akik reggel negyed kilenckor ünnepélyesen átvették a Marianum kulcsát. 

A nap további része a szokásos pénteki kerékvágásban zajlott, azzal a csavarral,

 hogy nekünk kellett megtartani az órákat. Arra használtuk fel az időnket, amire akartuk.

 (Akár a tanáraink lefeleltetését is beleértve.) Lehetőségeink szerint próbáltunk a lehető

 legszínesebben és leghumorosabban „letanítani ” az órákat. 

A szüneteket viszont tanáraink szórakoztató műsora színesítette. 

Összességében úgy gondolom, hogy az egész gimnázium nevében bátran mondhatom,

 hogy nagyon jól éreztük magunkat és nagyon örülnénk még ilyen napoknak.

 Szórakoztató volt megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor a nyúl viszi a puskát!