Erasmus+ diákmobilitás Erdélyben az önkéntesség jegyében
A „Közösen az önkéntesség megerősítéséért” című Erasmus+ projekt keretén belül a MARIANUM Egyházi Iskolaközpont gimnazistái erdélyi mobilitáson vettek részt a TANDEM nonprofit szervezet képviseletében június 2–4. között a Korondhoz közeli Kalonda Escape lovastanyán, amely tökéletes hátteret biztosított a csapatépítő és önkéntes programokhoz. A mobilitás házigazdái a Berde Mózes Unitárius Gimnázium tanárai és diákjai voltak, akik szívélyes fogadtatásban részesítették a tiszalúci és komáromi partnereket.
A diákönkormányzatokban aktív szerepet vállaló diákok a kiutazás előtt több alkalommal képzéseken foglalkoztak az önkéntesség fontosságával és lehetőségeivel, valamint felkészültek a mobilitásra, melynek célja az önkéntesség népszerűsítése és a fiatalok közötti együttműködés megerősítése volt. A projektfoglalkozások keretén belül a diákok csoportokban dolgozva plakátokat készítettek az önkéntesség témaköréhez kapcsolódva, majd közösen beszélgettek arról, milyen lehetőségei és kihívásai vannak a fiatalok önkéntes szerepvállalásának. Ennek jegyében a diákok a Salvamont hegyimentő szolgálat munkatársaival együttműködve túraútvonal-jelzők készítésében és karbantartásában vettek részt, ami nagy segítséget jelentett a hegyimentőknek, akik beszámoltak munkájuk nehézségeiről, és hangsúlyozták, hogy az önkéntesek mennyire fontos szerepet töltenek be szervezetükben. A diákok a közös munka során megtapasztalhatták, hogy az önkéntesség regionális szintről építkezve milyen kézzelfogható segítséget jelenthet a nagyobb közösségek számára is.
A projektmunka mellett Erdély természeti értékeinek felfedezésére is jutott idő. A diákok ellátogattak a szovátai Medve-tóhoz, sőt felmásztak a szovátai kilátótoronyba is, ahonnan festői látvány nyílt a Sóvidék településeire és a Hargitára. Felkeresték a Korond melletti Csiga-dombot is, amely aragonitos mésztufaképződményeivel a térség egyik egyedülálló természeti kincse. A kirándulás utolsó állomása Korond volt, ahol a csapatnak lehetősége nyílt a híres helyi kézműves termékek megtekintésére és vásárlására is. Az erdélyi gimnázium diákjai tartalmas idegenvezetéssel gazdagították a kirándulást, a hallgatóság rengeteg érdekességet tudott meg a Sóvidék látványosságairól elbeszéléseik által.
A mobilitást a Kalonda Escape lovastanya kínálta kísérőprogramok is színesítették, a résztvevőknek lehetősége nyílt a három nap során lovagolni, íjászkodni, valamint az erdei kalandparkot is kipróbálhatták. A találkozót hangulatos tábortűz zárta, amely remek alkalmat teremtett az élmények megosztására és a közös dalolásra is. A „Nélküled” című záródal közös éneklése közben együtt dobbant a felvidéki, anyaországi és erdélyi szív, az összetartozás érzése járta át a diákokat és tanárokat. A mobilitás alatt számos új tapasztalattal, élménnyel és inspirációval gazdagodtak a résztvevők, a csapatépítő programok során új barátságok szövődtek, s közben tudatosították, hogy az önkéntesség nemcsak segítségnyújtás, hanem közösségépítés, személyes fejlődés és értékteremtés is egyben. Erdély varázslatos élményt nyújtott: a lélegzetelállító tájak, az egyedülálló népi kultúra és a helyiek szívélyes vendégszeretete mindenkit rabul ejtett, és újra csábít vissza.
Nagy köszönet illeti a TANDEM nonprofit szervezet munkatársait, akik lehetővé tették számunkra a részvételt ebben a nagyszerű Erasmus+ projektben, valamint a Berde Mózes Unitárius Gimnázium tanárait és diákjait, akik rendkívül igényes programot szerveztek, valamint tanúbizonyságot tettek az erdélyi vendégszeretetről.