Élmények határok nélkül – a Rákóczi Táborban jártunk

2026. augusztus 16.
2025-2026
,
Alapiskola
.

Augusztus 9–14. között a Marianum kilencedikes diákjai és gimnazistái részt vettek a
Rákóczi Szövetség Összmagyar Középiskolás Táborában Sátoraljaújhelyen, ahol a Zempléni-
hegység festői környezetében mintegy 900, az anyaországból, a határon túlról és a
szórványból érkezett magyar diák gyűlt össze.
A hét folyamán rendkívül gazdag és változatos programkínálat várt ránk:
elgondolkodtató előadások, csapatépítő játékok, sportversenyek, valamint számos lehetőség a
kikapcsolódásra, ismerkedésre és új barátságok kialakítására. Emellett rengeteget
kirándultunk, felfedeztük e történelmi régió kulturális és természeti értékeit. Rövid túra
keretén belül átgyalogoltunk a Nemzeti Összetartozás Hídján a Zempléni- hegység egyik
dombján található nemzeti emlékhelyünkre, a Magyar Kálváriára is, amely történelmünk
gyászos eseményére, a trianoni békeszerződésre emlékeztet, illetve az akkor elcsatolt
országrészek és városok előtt tiszteleg. Ellátogattunk a borsi Rákóczi-kastélyba, II. Rákóczi
Ferenc szülőhelyére, a cigándi tájházba, valamint a Magyar Nyelv Múzeumába is, ahol
Kazinczy Ferenc munkásságával és a magyar nyelv történetének fontosabb állomásaival
ismerkedtünk meg. Napjaink sportban és kalandban is bővelkedtek: a Bodrogon
sárkányhajóztunk, a Betyár Lovastanyán lovagoltunk, a Zempléni Kalandparkban tett
látogatás során pedig libegőztünk és boboztunk is Magyarország leghosszabb és
legkacskaringósabb bobpályáján. A kézműves sátorban lehetőségünk nyílt kipróbálni a
szappankészítést, a gipszöntést és a pirográfiát, az őseink életmódját bemutató sátorban pedig
kipróbáltuk az íjászkodást és az ostorcsattogtatást. Lelki feltöltődésként református
istentiszteleten vagy szentmisén vettünk részt, ahol marianumos diákjaink ministráltak.
A tartalmas napokat esténként közös programok tették még emlékezetesebbé. A
kvízestek, táncházak, a Déryné Program keretében megtekintett színházi előadás, valamint a
közös beszélgetések és önfeledt együttlétek mind hozzájárultak ahhoz, hogy ne csak
élményekkel, hanem új barátságokkal is gazdagodjunk. A tábor egyik legjobban várt
eseménye a Ki mit tud? volt, ahol a diákok megmutathatták kreativitásukat, tehetségüket és
színpadi rátermettségüket.
A közösen töltött hét alatt életre szóló barátságok köttettek, viszont a legfontosabb,
hogy mindnyájan magyarságunkban megerősödve tértünk haza. Rengeteg élményt és
tapasztalatot gyűjtöttünk, kinyílt számunkra a világ, hiszen a Kárpát-medencében és a
diaszpórában élő magyar fiatalok és a tanárkollégák arról meséltek, hogyan élik meg
magyarságukat a világ más-más részén. Nagyon szépen köszönjük a Rákóczi Szövetségnek,
hogy ott lehettünk a Rákóczi Szövetség III. Összmagyar Középiskolás Táborában!