Erasmus+ projektfoglalkozás gimiseinknek

2024. március 13.
2023-2024
,
Gimnázium
Erasmus+ projektfoglalkozás gimiseinknek

Március 12-én gimnazistáink Erasmus+ projektfoglalkozáson vettek részt, mely a „From Oppression to Freedom – Rediscovering Europe without borders” elnevezésű Erasmus+ projektünk keretén belül valósult meg. A nap első részében Gazdag József író, újságíró, a Vasárnap főszerkesztője tartott rendhagyó történelemórát a kommunizmus időszakáról, mely a mindennapi élet szinte minden területét érintve szemléletes példákon keresztül mutatta be, milyen is volt az élet Csehszlovákiában a kommunista diktatúra éveiben. Bevezetőjében felvázolta, milyen ideológiai szakadék állt a 60-as években Nyugat és Kelet között, mi vezetett a hidegháborús válsághoz, illetve hogyan alakult a fegyverkezési és az űrverseny a kélt nagyhatalom között. A sport világából vett példákon keresztül bemutatta, miként lehetetlenítette el a karhatalom az uralmon lévő ideológiával szembenálló sportolók életét. A csernobili atomkatasztrófa kapcsán az előadó összehasonlította a nyugati és a keleti sajtótudósításait a tragikus kimenetelű eseménnyel kapcsolatban, de szó esett az 1956-os forradalom és a prágai tavasz történéseiről is. 
Az előadás után Pollák Zsófia (II.G.) mutatta be az iskolai mindennapokat a kommunizmus időszaka alatt, kitérve a szikra- és pionírmozgalmak ifjúságformáló tevékenységeire is. Az előadáshoz kapcsolódva a projektnap zárásaként megtekintettük a Tanítónő (Učiteľka) című díjnyertes filmet, mely a 80-as év Csehszlovákiájába kalauzolta a hallgatóságot. A projektnap hozadéka, hogy az előadásoknak és a nagyszerű filmnek köszönhetően gimnazistáink jobban megismerkedtek a korszak jellemzőivel, a totalitárius rendszer működésével, illetve annak hatásával a mindennapi emberek életére nézve.


Galo Lukács Tímea, Erasmus+ projektkoordinátor