Színjátszóink Szepsiben (pedig ott sem voltak)

2021. november 30.
2021-2022
,
Gimnázium
Akit az istenek szeretnek (részlet az előadásból)

Közhely, de igaz, hogy a pandémia által okozott veszteségek egyik legnagyobbika a kulturális és közösségi események hiánya. 2020 márciusa előtti (iskolai) életünknek természetes része volt a színházlátogatás, fesztiválokon való szereplés, kirándulások sora. Ma pedig igyekszünk belekapaszkodni minden szalmaszálba.

MEG+diákszínpadunk rendszeres résztvevője a Jókai Napoknak. Minden éven várva várt fénypontja ez az egy hét az iskolai évnek. Viszont most már két éve nincs. A helyzetet természetesen megértéssel fogadjuk: alig-alig tudnak próbálni a csoportok, így júniusra nem készülnek friss produkciók. Az őszi “pótterminusokat” pedig a romló járványhelyzet lehetetleníti el. Nagyon szűk a mozgástér…

Ezzel szemben a szepsi Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál szervezői nagyot kockáztattak: belevágtak a szepsi fesztivál szervezésébe. A végeredmény furcsa lett, de lett. Kicsi is volt, sárga is volt… de volt. Két csoport szerepelt élőben a fesztiválon, a többiek filmfelvétellel vettek részt a fesztiválon. A Marianum MEG+oldhatatlan egyenletek csoportja az Akit az istenek szeretnek c. produkciójának felvételét nevezte be. A zsűri egy maratoni vetítés keretében nézte végig az előadásokat, majd értékelt - online. 

A szepsi fesztivál eredeti küldetése szerint a falusi színjátszó és esztrádcsoportok fesztiválja (volt). Kezdetben azokat a csapatokat várták rá, amelyek vágytak ugyan a találkozásra és a szakmai értékelésre, de a Jókai Napok elemző, esztétizáló “szakmázása” idegen volt számukra. Szepsi a vásári bolondozások, bohózatok, esztrádműsorok, népi játékok kavalkádja kívánt lenni. Aztán ahogy teltek az évek, a szepsi fesztivál eltért eredeti küldetésétől, és minden csoportot tárt karokkal fogad. Mi a Fehérlófiával vettünk rajta részt először 2019-ben. A fesztiválszereplés egyik nagy érdekessége számunkra az, ami talán a kassai meg füleki csapatoknak, amikor a Jókai Napokra jönnek: nagyot lehet utazni, és - diákzsargonnal élve - ott lehet aludni. A Jókai Napok komáromi fesztivál: itt szinte név szerint ismerjük a nézőteret. Szepsiben javarészt ismeretlen nézőket kell megszólítanunk és -hódítanunk. 

Idei júniusi bemutatónkat csodaként éltük meg, és éljük meg most is. A járványhelyzet miatt alig-alig volt diákszínházi bemutató a Kárpát-medencében. Diákcsapatunk minden kedvezőtlen körülmény ellenére “igent” mondott, pedig minden észérv a “nem” felé taszigált. Utólag is nagyon-nagyon jó döntésnek tartjuk ezt az “igen”-ünket. Talán a mi kedvünkért is éppen zöldbe borult a járás, zsinórban hat előadást játszottunk egy hét alatt, a regisztrációs ívek alapján kb. 350 nézőhöz jutott el a produkció, színházfilm készült róla, és ami a legfontosabb: tizenöt diák közösen gondolkodott, dolgozott - alkotott.

Júniusi egy hetünk kicsit kárpótolt a másodjára is elmaradt Jókai Napokért. Említettük, hogy az előadás életéből már csak a szakmai értékelés hiányzik. Nos, Szepsiben ez is összejött. A zsűri tagjai Szabadi Emőke, Varga Anikó színésznők és Havasi Péter újságíró, rendező voltak. 

A zsűri (Szabadi Emőke, Varga Anikó, Havasi Péter) online értékeli a csoportunkat
A zsűri (Szabadi Emőke, Varga Anikó, Havasi Péter) online értékeli a csoportunkat

Bár lefárasztotta őket a közel két órás film, méltatták a befektetett energiát, vették a poénokat. Nem ez a fontos, de munkánkat különdíjjal jutalmazták. Sőt, elnyertük a Lakoma fesztiválújság díját is. A Lakoma szerkesztői évről évre mintegy párhuzamos zsűriként (is) működnek a fesztiválon, így annak, hogy immár másodszor kacsintottak össze a csoportunkkal ilyen módon, különösen örülünk.

A szepsi online szereplésünk napján az interneten is közzétettük az előadás felvételét. Hab a tortán, hogy a megtekintési adatok alapján jó becslésnek tűnik, hogy kb. 150 néző tartott velünk ezen az online alkalmon. Azóta is egészen váratlan helyekről kapunk visszajelzéseket, hogy tetszett a filmünk. 

Ezt a hosszúra nyúlt beszámolót zárjuk egy interjúval, amelyet Farkas Emma, az előadás Mesélője adott a Pátria Rádiónak az Egressy Béni Fesztiválról szóló műsorában. Az interjú ezen a linken érhető el. Emma gondolatai a második hanganyag 29. percének környékén hallhatók. Az interjú előadásunk záró dalával végződik: Kész az egész

Azt hiszem, ez a mondat most már a Galois-projektre is igaz. Nem mindennapi élmény volt.

Tóth Gábor,
a csoport vezetője