Szűz Mária névnapja iskolánkban

2020. szeptember 11.
2020-2021
,
Alapiskola
Szűz Mária névnapja iskolánkban

Szeptember 12-e, iskolánk névadójának ünnepe idén több oknál fogva is különleges volt. 
Húsz évvel ezelőtt az addig alapiskolaként működő intézményben gimnáziumi oktatás is kezdődött. 
Erre az eseményre is emlékeztünk az idei hálaadó szentmisén, amelynek főcelebránsa Mons. Orosch János nagyszombati érsek atya volt. Velünk ünnepelt Mons. Magyar Károly pápai káplán, aki két évtizeddel ezelőtt komáromi esperesként támogatta az intézmény létrejöttét. Nem hiányozhatott vendégeink közül Stubendek István alapító igazgató úr, akinek kezdeményezőkészsége, áldozatos hite, nem apadó derűje is kellett ahhoz, hogy ma egyházi oktatásról beszélhessünk Komáromban.
Tizenöt évvel ezelőtt az addigi óvoda, alapiskola és gimnázium iskolaközponttá egyesült, s ezzel az első ilyen jellegű egyházi intézmény lett az országban.
A szentmise vendége volt ThLic. Ján Polák atya, a nagyszombati érsekség iskolaügyi osztályának új vezetője is.
A szentmise keretében búcsúztunk iskolalelkészünktől, Olgyay Csaba diakónus úrtól, aki az elmúlt három évben irányította az iskola lelki életét. Csaba atya csendes, békét árasztó lénye nagyon hiányozni fog diáknak, tanárnak egyaránt.
Isten áldását kérjük volt és jelenlegi lelkiatyáinkra, pedagógusainkra, szülőinkre és diákunkra!