A magyar népmesének nincs párja!

2019. szeptember 27.
2020-2021
,
Alapiskola
A magyar népmesének nincs párja!

A hagyományokhoz híven ma, szeptember 27-én a Marianum falai között ismét megrendezésre került a Magyar Népmese Napja. 

„A mese megkönnyíti a szívet, olyan porhanyóssá teszi, hogy az álom magvai könnyen kicsiráznak benne!” – mondta Seherezádé az Ezeregyéjszaka meséiben. Semmi nem fejleszti jobban az érzelmi intelligenciát, és tereli helyes irányba a képlékeny gyermeki gondolkodásmódot, mint egy jó mese, ami valódi erkölcsi üzenetet hordoz. A mesének fejlődéslélektani szempontból felbecsülhetetlen szerepe van. A mese egy csoda, s ez ma is beigazolódott. 
Ollé Erik, a Kassai Thália Színház színésze  nagyon szívesen elvállata a felkérést, hogy az idei évben elmeséli az Égig érő paszulyt. A mesélés után az alkotás következett. Minden gyermek a meséből a legkedvesebb részletet szépen, precíz munkával lerajzolta, lefestette, vagy aki szeretett volna, az egy másik mesét is írhatott. Csodálatos munkák születtek. Mindenkire nagyon büszkék vagyunk! A rajzokból kiállítást hoztunk létre. Ha ezek a rajzok mesélni tudnának…

„Bátrabb vagy, mint hinnéd, erősebb, mint amilyennek tűnsz és okosabb, mint azt gondolnád.” (Micimackó)

Tartalmas és élménydús volt ez a nap. Köszönet illet minden pedagógust és gyermeket, akik csodaszép alkotásaikkal tarkították a Magyar Népmese Napját. Külön köszönjük Ollé Eriknek, aki különlegessé tette a mai napot. A mese, a nevetés gyógyírként hatott mindenki lelkére...