Innovatívan és természetesen

2019. augusztus 30.
2020-2021
,
Alapiskola
Innovatívan és természetesen

A mezőörsi Magyar Műhely ÁMK az ERASMUS+ Stratégiai partnerségek keretén belül, két partnerintézménnyel együttműködve új színt próbál vinni az iskolai nevelésbe.

Fontosnak tartjuk, hogy a nevelés ne csak az osztálytermekre korlátozódjon, sokkal inkább gyakorlatias, játékos legyen és a tapasztalás útján sajátítsák el a gyerekek őseink tudását. Ennek érdekében adtuk be pályázatunkat a szlovákiai MARIANUM Egyházi Iskolaközponttal és a romániai Márton Ferenc Általános Iskolával közösen, amelyet meg is nyertünk. A három éves projekt így indulhatott el 2016-ban „Vissza a természethez - határokon átnyúló környezeti nevelés innovatív módon” címmel. Hamar meg is kezdtük a munkát, az intézmények területén létrehoztunk egy gyógynövényes kertet és beszereztük a munkához szükséges eszközöket, majd egy időjárás-állomást telepítettünk a kertnél, amelynek adatait folyamatosan elemeztük a többi intézménnyel közösen, összehasonlítva. A gyógynövények szépen fejlődtek, amit a sok kis gondos gyerekkéznek köszönhettünk. Így elkezdtük a gyógynövényeket feldolgozni. Mindhárom intézménynél számos előadást hallgathattunk meg a témával kapcsolatosan. Ezenkívül egy-egy témahetet szerveztünk a három településen: Komáromban, Mezőörsön és Csíkpálfalván. A témaheteken beszámolókat tartottak a gyerekek a kertekben folytatott munkáról, az időjárási adatokat elemezték és a gyógynövények feldolgozásának lehetőségeivel ismerkedhettek meg a gyakorlatban. Így vehettek részt egy viharvadász előadásán, készítettek hagyományos gyógynövényes szappant, teakeveréket, körömvirág krémet, szörpöt, fürdősót és még az ételeinkbe is becsempészték a gyógynövényeket. A három év tapasztalatai alapján megalkottunk egy tematikus füzetet, amely lehetővé teszi, hogy más csoportok is átvegyék ezt a gyakorlatias foglalkozást, egy gyerekek által alkotott gyógynövény-ismertetőt, egy gyógynövényes társasjátékot és egy kártyajátékot, amely a gyógynövények megismerését szolgálja. Ezek jelenleg a helyi könyvtárban érhetők el bárki számára, a későbbiekben pedig digitálisan is hozzáférhetővé tesszük.

Bár a projekt véget ért, az együttműködést és a munkát folytatjuk és keressük a további lehetőségeket az együttműködés támogatására. Addig is élvezzük a kertészkedés és az alkotás örömét és gyönyörködünk a gyerekek felhőtlen mosolyában, mely mindvégig jellemezte őket a közös tevékenységek alatt, ami igazából a pedagógus hivatás legnagyobb ajándéka.

 

Filep Róbert