Rendhagyó irodalomóra az 1. G-ben

2019. május 26.
2018-2019
,
Gimnázium
Rendhagyó irodalomóra az 1. G-ben

2019. május 13-án Fülöp Antal író volt az 1. G osztály vendége, aki saját, Kedvező pillanat című írásán keresztül mutatta meg, hogyan épül egy történet novellává, miben különbözik a novella az elbeszéléstől, hogyan lesz egy történetből igazi írásmű.
Az író lenyűgöző tájékozottságával, mély szakmaiságával, érthető előadásmódjával magával ragadta hallgatóságát.  Nemcsak az adott írásmű titkairól tudhattunk meg sok mindent, hanem az alkotás folyamatáról is. Érdekes volt, hogy a saját írásáról úgy tudott beszélni mint külső szemlélő. Felhívta hallgatóinak figyelmét a modern novella mestereinek (Hemingway, Babel, Maupassant) műveire is, hiszen a jó novella megalkotása jó novellák olvasásával kezdődik.
Értékes órát tölthettünk együtt Fülöp Antallal, s reméljük, nem utoljára. Isten adjon neki hosszú, töretlen alkotókedvvel megáldott életet!