Közös nyilatkozat az iskolai étkeztetés kapcsán

2019. július 4.
2018-2019
,
Alapiskola
Étkeztetés

A június 27-i önkormányzati ülésen Komárom város képviselő-testülete egy új rendeletet fogadott el az iskolai étkezések díjszabásával kapcsolatosan, amely kettős díjszabást határoz meg az önkormányzati és nem önkormányzati iskolai intézményekben tanuló diákoknak. A mostani változat az eddig is érvényes rendeletre épült, amelyben ugyancsak eltérő díjszabás volt.
Keszegh Béla polgármester kezdeményezésére jött létre egy találkozó Fazekas László református püspökkel, Kiss Róbert kanonokkal-püspöki helynökkel, Madarász Róbert Marianum iskolaigazgatóval, továbbá Bagin Katalinnal, a Csillag református óvoda igazgatónőjével.
A találkozón az érintettek áttekintették az eddig érvényes rendeleteket és véleményezték a mostani helyzetet. Közös szempontnak tekinti minden fél, hogy a kapacitás bővítésével komáromi gyerekek ebédhez jussanak, amihez az önkormányzat jelentős anyagi ráfordítással biztosítja az anyagi hátteret. Az egyházak kérésére ennek a díjszabásnak egyformának kell lennie.
A városi hivatal előkészíti ezzel összhangban az új általános érvényű rendeletet. A felek továbbra is egyeztetéseket folytatnak, hogy a további részleteket tisztázzák. Komárom város megfogalmazta azt a kérését, hogy lehetőség szerint más díjszabásokban is legyen érvényes az egyenlő elbírálás, amelyeket az egyház határoz meg a gyerekek számára. Komárom város ugyancsak fontosnak tartja a speciális iskola diákjainak díjszabását is,
az ő szempontjaikat is figyelembe véve. Az új általános érvényű rendelet kidolgozása után a témát egy külön alkalommal tárgyalhatja meg a képviselő-testület. A jóváhagyás után – amelyhez a képviselők három ötödös többsége szükséges – egységes díjszabással étkezhetnek az önkormányzati és nem önkormányzati intézményekben.
A jelenlevők elmondták, hogy hosszú idő után a mostani önkormányzat idején szűnt meg az a megkülönböztető állapot, hogy az egyházi óvodák a normatív támogatásuk 88 százalékát kapják meg, mivel pár hónapja a képviselő-testület jóváhagyásával már a 100 százalékot biztosítja az önkormányzat. Más területen is az egyházi oktatási intézmények nagyobb odafigyelést kapnak és közös cél egy olyan rendszer kialakítása, ahol az önkormányzati és egyházi intézmények a komáromi családok érdekében jól kiegészítik és erősítik egymást.

Fazekas László püspök
Kiss Róbert kanonok, püspöki helynök
Keszegh Béla polgármester
Madarász Róbert igazgató
Bagin Katalin igazgató