Élménybeszámoló a pécsi kirándulásról

2019. március 20.
2018-2019
,
Gimnázium
Élménybeszámoló a pécsi kirándulásról

Gimnáziumunk csapata egy izgalmas útra indult Baranya megyébe. A fő célpontunk Pécs és környéke volt, ahol találkoztunk a partneriskolánkkal, a Kodály Zoltán Gimnáziummal. Röviden ismertették a heti programunkat, majd ízelítőt kaptunk a város látnivalóiból. Ezután a szállásunkra indultunk, ami mindenkit lenyűgözött a hangulatával. 
A hosszú utazás után a szobáinkat úgy foglaltuk el, mint a törökök a déli határvárosokat. Második nap, a kiadós reggeli után a mohácsi síremlékeket tekintettük meg. Az idegenvezetés tartalmas és érdekfeszítő volt, ahogy a siklósi várnál is, ami a következő programpontunknak számított. A kilátás a Villányi-hegyvonulatra elkápráztatott minket. A nap lezárásaként moziba ültünk, és megtekintettük a kiválasztott filmjeinket. 
Szerdán Szigetvárra érkeztünk, ahol körülnéztünk Malkocs bej dzsámijában. Meglátogattuk a várfalak közt tálalható múzeumot, ahol a török korról és Zrínyiről meséltek. Jó MARIANUM-osokhoz híven minden megfelelő akusztikájú teremben énekeltünk valami szépet és odaillőt. Ezután egy fegyverbemutatóban volt részünk, amit humoros formában adtak elő, így felettébb szórakoztató élményt nyújtott. 
A török kultúra beépülését őrző egyetlen fennmaradt török házba is bejutottunk. Itt olvashattunk a fejlett kávézóikról és fürdőikről, amikről élethű ábrázolások is születtek. Visszaérve Pécsváradra, az István Király Szállóba, körbevezettek az ezeréves múlttal rendelkező monostorban, további információkat tudhattunk meg a történelmi hátteréről is. Felemelő érzés kerített hatalmába minket, ahogy repülhettünk az időben, és egy eredeti épségében fennmaradt, István király idejében épült kápolnában tálaltuk magunkat.
Csütörtöki napunk hasonlóképpen izgalmasan telt Pécsett. A belvárosban jártunk, megismerve a dzsámi történetét, ami attól izgalmas, hogy kívülről és belülről török motívumok is láthatók, mégis római katolikus templomként működik. A székesegyházba belépve szinte eksztázisba estünk, amit már csak az orgonajáték tudott tetőzni. A falakat díszítő szentek képei tekintélyt parancsolóan emelkedtek fölénk. Lehetőséget kaptunk arra, hogy a harangokat rejtő toronyból nyíló kilátást megcsodáljuk.          Kirándulásunk egyik legszebb része a Zsolnay negyed megtekintése volt. A család által megőrzött értékek ma is Európa-szerte elismertek. Egy planetáriumi előadással zártuk a látogatásunk. 
Pénteki programként pedig már csak a székesfehérvári megemlékezés maradt a hazaút közben. Ezúton is szeretnénk megköszönni ezt a csodálatos hetet, amit együtt tölthettünk itt, az anyaországban, fontos ismeretekkel gazdagodva. 

II.G osztály