KORONA-HÍR: rövidített tanítás - iskolabezárás...

2020. március 12.
2020-2021
,
Alapiskola
Figyelem!

Tisztelt szülők, kedves diákok!

A Szlovák Köztársaság Kormánya (a koronavírus miatt létrehozott válságstáb ajánlása alapján) ma úgy döntött, hogy minden óvoda, alap- és középiskola működését 14 napra beszünteti (március 16-tól 29-ig). Mivel Komárom város polgármestere ma délután a fenntartása alá tartozó oktatási intézményeknek már péntekre is szabadot adott, az étkezés az intézményünkben holnapra nem biztosított. (Erről a tényről csütörtökön, a késő délutáni órákban szereztünk csak tudomást.)

A MARIANUM Egyházi Iskolaközpont igazgatója a fenti okok miatt péntekre rövidített tanítást rendel el. Az első négy tanítási óra lesz csak megtartva, azaz 11.30-kor ér véget a tanítás. Ezt követően a diákok hazamehetnek. Azoknak a gyerekeknek, akik az alsó tagozatra járnak és a szülők nem tudják biztosítani a gyermek biztonságos elszállítását, rövidített napközit biztosítunk. (Ennek időkerete Önökön múlik, kérjük a segítségüket, hogy pedagógusaink is időben eljuthassanak a családjukhoz.) Mivel az étkezés holnap nem megoldott, ilyen esetekben kérjük, hogy erre már a tízórai csomagolásánál is gondoljanak.

A két hétig tartó iskolabezárás ideje alatt a tanítást távoktatással próbáljuk megoldani. Ennek részleteiről, módjáról, a kommunikációs csatornákról a holnapi nap folyamán fogunk egyeztetni és részleteket közölni, s időben tájékoztatni fogjuk végzős gimnazistáinkat is az írásbeli érettségi vizsgák új időpontjáról.

Megértésüket kérjük, s köszönjük a türelmüket!

Üdvözlettel: PaedDr. Madarász Róbert, a MARIANUM igazgatója